Házassági évforduló

Szertartásvezetés

Házassági évforduló

„Amikor összeházasodtunk, emlékszem, mindkettőnk legfőbb kívánsága az volt, hogy »az idők végezetéig« boldogan éljünk együtt. De ezt a fajta örömöt és közelséget nem elég csak kívánni. Egy évben 365 napon keresztül együtt kell lenni jóban, rosszban és bármiben, amit hoz az élet… Újból és újból megerősíteni a szerelmet, kitartani a másik mellett, és kifejleszteni egy bizalmi köteléket, melyet senki sem szakíthat szét. Mindezt megélhetem veled.”

Rendkívül nagy érték és ritka nagy kincs, ha van olyan pár a 21. században, aki megéri a legalább 10 vagy akár a 25 éves házassági évfordulót. Olyan, mint egy igazgyöngy. Egyszerű, ékes és különleges. Valakinek fogni a kezét jóban és rosszban, elfogadni a mindennapos zsörtölődését és szokásait, együtt nevetni és sírni, ott ülni mellette egészségben és betegségben… az egyik legnagyobb kihívás, amit házastársak elé állíthat a sors. 

Éppen ezért különlegesek a házassági évfordulók. A hajdanán egymásnak tett fogadalmat megújítva a párkapcsolat nem csak felfrissül, hanem meg is újul, még erősebbé válik. Fiatalság – bolondság, rózsaszín fellegek, mely idővel bölcsességgé és igaz szeretetté alakulnak át. A  régen kimondott szavak most már nem reménységgel teliek, hanem bizalommal, hittel és őszinte tiszta szeretettel hangzanak el ezen szertartás keretében.

Árak

 

Párkák szertartásvezetés

telefon

+36 20 46 999 72

email

hanol.eva@gmail.com