A „Rózsa ceremónia” külföldi eredetű. Ahogyan a homok ceremóniát, úgy ezt is a „The Bachelor” /A Nagy Ő amerikai című műsornak köszönhetjük. És bár Magyarországon még nem terjedt el, biztos vagyok benne, hogyha felfedezik kuriózumnak, különlegességnek fog számítani. Mielőtt viszont elmesélném nektek a menetét, indítsátok el egy kis ráhangolódásként Nick Cave és Kylie Minogue – Where the wild roses grow  című számát.

A Rózsa ceremónia azért különleges mert a menyasszony és a vőlegény egyaránt megajándékozzák egymást a szerelem virágával, egy-egy szál rózsával. A virágok régi nyelvén egyetlen vörös rózsa mindig azt jelentette, hogy „szeretlek”. A ceremónia ezen típusával az új és legtisztességesebb „Férj és feleség” címet ismerik el.

A mai szokások szerint az egymásnak átnyújtott jegygyűrű, melynek se eleje, se vége az egymás iránti, örökké tartó elköteleződés szimbóluma, mely egyben a kölcsönös tisztelet és hűség szimbóluma is. Ám a múltban a rózsát tekintették a szerelem ékes szimbólumának: egyetlen szál rózsa mindig csak egyet jelentett, azt, hogy „szeretlek”. Ezért úgy a helyes, ha az első ajándék, melyet férjként és feleségként egymásnak adhattok az egyetlen rózsa legyen.

A rózsa ceremónia során a férj és feleség egy-egy külön vázában elhelyezett rózsaszálat nyújt át választott társának a szeretete jeleként, majd együtt a már kapott saját rózsát együtt helyezitek bele egy másik vázába. Ezt követően a családtagok és  a barátok is egyesével elhelyeznek egy szál rózsát a tiétek mellett, melyek lehetnek különböző, vagy akár a tiétekkel egyszínűek is. Így a végén már nem csak két szál rózsánk lesz, hanem egy egész csokrot kapunk, ami akár a körülöttetek élő közösséget szimbolizálja.

Bizonyos szempontból úgy tűnhet mintha nem történt volna semmi. Egy pillanattal ezelőtt a férj és a feleség is egy-egy szál rózsát tartott a kezében, és a megajándékozás után szintén egy-egy rózsa van a kezetekben. Bizonyos szempontból a házassági szertartás is ilyen, hiszen a holnap sem lesz más, mint a tegnap. Valójában azonban az átadás pillanatában mindketten az élet egyik legértékesebb ajándékát adjátok át és kapjátok meg: az igaz és maradandó szeretetet. Az egyesülésetek szerelmen alapuló házasság lesz.