A mai napig legnépszerűbb szertartási ceremónia a homoköntés, de sokan nem tudják, honnan is ered a hagyománya.
 
A kezdetek-kezdetén a homokszertartást az Amerikában élő őslakosok, vagy Hawaii lakói kezdték el alkalmazni. Egyes állítások szerint az 1980-as években jelent meg a gyertyagyújtás alternatívájaként, hiszen ha a szél fújt a gyertya elaludt, ami igencsak megnehezítette a párok dolgát. 
 
A hawaii eredetű hagyomány szerint az egymással elkötelezett férfi és nő homokot kanalazott kis edényekbe a tengerpartról, melyből egy maroknyit külön-külön egy közös edénybe helyeztek a szertartás során, hogy szimbolizálják életük, reményeik, álmaik és értékeik házasságának egyesülését. A homok az esküvő napját követően pedig továbbra is emlékezteti a házastársakat arra napra, amikor egymásnak és egymásra is igent mondtak.
 
A ceremónia 2004-ben hódította meg a világot, amikor a Nagy Ő című műsorban a nyertesek homokszertartással kötötték egybe az életüket, amit végül a televízió nézői is végigkísérhettek. Ezt látva az amerikaiak is elkezdték átvenni ezt a szokást, hogy emlékezetessé tegyék életük Nagy Napját.