Miért zárnánk magunkat a négy fal közé, ha már a szabadban is lehetünk? Ennek a kérdésnek köszönhető talán, hogy egyre elterjedtebbek a szabadban, kültéren tartott esküvők. Ha a lakodalmakat nem is, de a szertartásokat a párok ma már főként a természetben, olykor-olykor egy erdőben, vagy tisztáson tartják meg. Íme 10 ok, hogy miért szabadtéri esküvőt válasszunk:

1. Nincsenek létszám korlátok

Az esküvő megszervezése során az első fontos kérdés hogy hol és hány fővel tartsuk is azt meg? A helyszín nagy mértékben befolyásolhatja a meghívottak körét, ami komoly fejfájást okoz minden fiatal számára. A tapasztalat azt mutatja, hogy szertartás idejére általában nagyobb létszám érkezik, hiszen itt tudjuk fogadni azokat a vendégeket, akik ugyan közel állnak hozzánk, de mégis kissé távolabbi a kapcsolatunk velük (pl.: munkatársak). Szerencsére a természetben nincsenek létszám korlátok, így oda bátran tervezhetünk kisebb vagy akár több száz fős esküvőt is.

2. Nincsenek idő korlátok

Ha valami különlegesre vágysz akár tarthatod a szertartást este a lenyugvó nap melegében fürödve, vagy akár éjszaka a sötétben fáklya fény kíséretében is. A természet időszaknak megfelelő lehetőségeket rejt magában, mondhatnánk azt is hogy határ a csillagos ég… hiszen minden napszaknak meg van a megfelelő szépsége.

3. Mesebeli helyszín

A természet rengeteg lehetőséget tartogat a számodra. Egy kis erdőben, csobogó patak mellett akár mesebeli királylánynak vagy királyfinak is érezheted magad. Kerülj a város fölé egy teraszon, vagy foglalj el egy várat és egy napra legyél te az uralkodó.

4. Egyedi képek

A fák levelein beszűrődő napfény különös játéka a fotósoknak kész mámort jelenthet az esküvő során. A természeti adottságokról ne is beszéljünk,- hiszen kiváló hátteret biztosíthatnak a kreatív fotózás során.  Képzeld el ahogy bevonultok egy mólón, vagy partra szálltok egy csónakból. Nos mindegyik lehetőség megfűszerezheti és egyedivé teheti ez esküvőtöket.

5. Varázslatos környezet

Egy festői táj, mező, rét, lankás hegyvidék, fenyves – mind-mind egyediséget tud kölcsönözni a képeknek. Olykor elég egy kis fahíd, egy romos kápolna és máris kész a varázslat. Már csak egy jó fényképészre és fantáziára van szükségetek, hogy csodálatos képek születhetnek a legszebb napotokról.

6. Különleges lehetőségek

Ha már szabadtér miért ne beszélhetnénk egy sétahajóról, kastélyparkról, mólóról, vagy éppen kikötőről, egy egzotikus arborétumról, képtárról vagy esetleg egy kilátóról. De mehettek simán egy erdőbe, tópartra, strandra vagy esetleg várromok közé is. Igen… ez mind a lehetőség zsákban van. Mindegyik helyszín kültéri, mégis más lehetőségeket rejtenek magukban: panoráma, vadromantika, kaland, egyedi téma, pazar látvány… ez mind a tiéd lehet.

7. Friss levegő

A nyári napokon nem kell egy szűk zárt térbe préselnetek magatokat a klíma mellett. Keressetek egy vízparti helyszínt ahol a párás levegőnek köszönhetően kevésbé érzékelhető a forróság és még látványnak sem utolsó.

8. Természetes dekoráció

Az évszak és a napszak is meghatározója lehet az esküvő dekorációja szempontjából. Teljesen más színek dominálnak egy őszi, tavaszi, nyári vagy éppen téli esküvőn. Mivel a természet felöltözteti önmagát, ezért nekünk már csak apró kiegészítéseket kell tennünk nagyobb anyagi ráfordítás nélkül.

9. Egyszerű, de különleges megjelenés

Sokszor a kevesebb több… A helyszín szépségét a természet maga adja számunkra. Minden adott amire szükségünk lehet. Elég néhány szál virág meg persze ti és már kész is a helyszín.

10. Csendes, meghitt környék

Az eldugott helyszínek meghittséget sugározhatnak a rohanó világban. Állandóan valamilyen külső hatás, inger ér bennünket. A nagy rohanásban jól esik néha elbújni és csak megélni azokat a pillanatokat, melyek kifejezetten fontosak számunkra. Az esküvő, az „Igenek pillanata” kifejezetten egy ilyen alkalom.

***

Természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ha a szabad ég alá tervezzük az esküvőt, akkor rendelkeznünk kell egy B tervvel is, hiszen az időjárás olykor szeszélyes mivolta csúfos gúnyt űzhet belőlünk például egy hirtelen jövő záporral. De ez ne rettentsen el benneteket, hiszen egy kis zápor még kalandosabbá is teheti ezt napot számotokra (nem mindig a tökéletesre emlékszünk, hanem arra, ami kihívás elé állít bennünket).