Az esküvői szertartás egy olyan esemény, ami úgy bontakozik ki, mint egy virág tavasszal, vagy olyan, mint egy kandallóban ropogó tűz, ami apró szikrából lobban, de végül a szürke és hideg napokban lángjai felmelegíti a lelket. Nem az a lényege, hogy gyors legyen. Nem az a fontos, hogy csak engedjünk a hagyományoknak, vagy utat törjünk a modern világba. Egy szertartás 2 emberről szól. Arról, hogy egyszer volt „TE meg ÉN, most pedig „MI” vagyunk.
Minden szertartás egy történet, egy csodálatos mese, aminek egy titka van, mégpedig az, hogy a megfelelő író fejében fogalmazódjon meg és vesse azt papírra. Amikor szertartásvezetővé avanzsálom magam, akkor egy művészetről beszélek nektek, amit szerelemből teszek. Igen, szerelmes vagyok a munkámba, a szép szavakba, a jó történetekbe, a csodákba és abba ahogy ez összeérik egy egésszé.
Rengeteg időt fordítok arra, hogy a hozzátok illő gondolatokat építsem szőjjem bele abba, ami majd az esküvőtök napján elhangzik. A háttérben megnézem a kedvenc filmjeiteket, meghallgatom azokat a dalokat, amelyeket szerettek és különös jelentőséggel bírnak a számotokra. Belekukkantok a történelembe és a mondák világába, hogy azon a helyen, ahol megismerkedtetek, vagy eljegyeztétek egymást kapcsolódik-e rege a szerelemhez, a házassághoz és ha tudom ezt is beleépítem a szövegbe.
A Ti történetetek is egy különleges mese csak a valóságban. Érzelmek, kihívások, nehézségek, és öröm egyvelege. Amit ti elmeséltek fonom össze, hogy átadhassam nektek a szertartások csodálatos világát, ami még hosszú évekig táplálja az egymás felé tett fogadalmatokat, hűségeteket, szerelmeteket.